Ünnepre jöttünk

Szülőkategória: Tartalom Találatok: 6076

Ünnepre jöttünk – Az NPE Ökumenikus kórustalálkozót szervezett

2013. 04. 06-án Ökumenikus Kórustalálkozó volt a Havanna-lakótelepi Szent László Plébánián, Pestszentlőrinc-Pestszentimre Németszármazású Polgárainak Egyesülete (NPE) és az egyesület Liederschatz hagyományőrző kórusának szervezésében. A kórusok fellépése előtt Nagyné dr. Szabó Zsuzsanna, az NPE kórusának vezetője köszönetet mondott valamennyi kórusnak, hogy a szeretetteljes meghívásnak eleget tettek és így ez alkalommal hat kórus énekelhet együtt. Az öt vendégkórus közül ugyan egyesek messzebbről érkeztek, a közös éneklésre nagy lelkesedéssel készültek. A vendégfogadó kóruson kívül felléptek: a szigetmonostori Abajdóc Kórus, a Szentendrei-sziget településeinek Vox Insulae Sziget hangja Ökumenikus Kórusa, a békásmegyeri Ludwig Hollos Kórus, a visegrádi Keresztelő Szent János Plébániatemplom Kórusa, valamint a soroksári Nagyboldogasszony Főplébániatemplom Kórusa.

 

 

A bevezető szavakból idézve: ”Ünnepre jöttünk; ez lesz az első fellépő kórus legelső száma, ami méltó kezdete mai programunknak. Valóban ünnepre jöttünk, hiszen a kóruséneklés a lelki gazdagodás egyik leghatalmasabb erőforrása. Az egyházzenei vagy a hagyományőrző kórustalálkozók azért szerveződnek, hogy egymást nem csak meghallgassuk, hanem egymástól tanulhassunk is. Kodály Zoltán mondta:  „Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.” Most közös erővel és dalaink segítségével megpróbálunk ezekbe a rejtett régiókba bevilágítani. Reméljük, hogy tisztelt közönségünket és valamennyi részvevő énekkar közösségét is gazdagíthatjuk egy-két felejthetetlen dallammal.”

Ezután elkezdődött a kórusok műsora; az egyházi énekek között több dal is a Húsvéthoz kötődött, ahogy az utolsó, XII. századi gregorián dallam háromszólamú feldolgozása is, amelyet a közel 150 kórusénekes együtt adott elő. A templomból ezután a kórusok a közeli Kondor Béla Művelődési Házba mentek át, ahol az NPE által megterített asztalok várták a vendégeket, a virslit a Zádor-Hús Kft jóvoltából fogyaszthatták. A kórusok énekesei itt tudtak egymással beszélgetni és közben természetesen egy-egy ének is felcsendült. Sajnos az idő gyorsan elszaladt és csak egy év múlva találkozunk megint. A találkozó lebonyolításának lehetősége mutatja az NPE ill. a Liederschatz kórus országos elismertségét, ezáltal kerületünk jóhírének terjesztését. Sajnálatos, hogy kerületünk meghívott vezetői – nyílván egyéb elfoglaltságaik miatt – nem érezhették a jelenlevő énekesekkel és az egyesület tagjaival együtt ennek a találkozónak a felemelő hangulatát.